Kisvakond autót épít…

Emlékeztek-e Kisvakondra? Cseh nevén Krtek (vagy becézett nevén Krteček-re). A mesefigura eddig is nagy gyerekkori kedvenc volt, de amióta olvastam Zdeněk Miler idézetét róla (Miler volt a figura kitalálója), azóta kitörölehetlenül belopta magát a szívembe.
Milyen szép gondolat, nem? Kicsit idézzük meg őt és alkotóját a tények oldaláról, aztán nézzünk meg, egy autós epizódot (egyik kedvencemet), majd leleplezem, hogy mi a köze Krteček-nek a Skodához. Menjük sorjában.

A Kisvakondról, és Zdenek Miler-ről:
A Kisvakond rajzfilmfigura egy csehszlovák rajzfilm sorozat főhőse. Zdeněk Miler , aki kitalálta őt pedig cseh rajzfilmkészítő volt, a Barrandov stúdió egyik munkatársa.

1954 őszén kapta az akkor 33 éves rajzoló-animátorazt a feladatot, hogy tervezzen oktató és nevelő célzatú filmeket gyermekek számára. A lehetséges témák között szerepelt a textilipar és a ruhagyártás bemutatása. Miler nem akart szokványos propagandafilmet készíteni. Úgy gondolta, hogy jobb megoldás, ha egy szerethető filmszereplő kalandjai során ismerik meg a gyerekek a gyártási folyamatokat. Komolyan megküzdött a feladattal, alkotói válságából egy mára legendássá vált botlás segítette ki. Miler egy alkonyi séta alkalmával megbotlott egy vakondtúrásban – így született meg Kisvakond ötlete.
Kisvakond 1956-ban indult útjára, a helyes főhős sok kelet-európai országban hamar óriási népszerűségre tett szert, de Németországban, Ausztriában és Kínában is híresség lett belőle.

A leghíresebb epizód?
Nyilván mindenkinek más a kedvence, de tény: a legnagyobb sikert az első rész hozta. „A vakond nadrágja” címet viselő epizódot a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol rögtön elvitte az első díjjat. Ezt további 65 rész követte.

Kisvakond eleinte még beszélt, majd elnémult
Bár az első változatban még beszélnk a szereplők, Miler és csapata szeretett volna egy olyan filmet csinálni, mely a gyerekek számára érthető függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek, és ezt a minden részre később jellemző módon oldották meg: a szereplők szinte soha nem beszélnek, és a mondanivalójukat a némafilmekhez hasonlóan gesztusokkal, illetve érzéseket kifejező hangokkal közlik, emiatt az epizódokat nem szükséges szinkronizálni. A hangokat Miler lányai adták, és ők voltak azok, akik a részeket általában elsőként végig tudták nézni, így megmutatva, hogy a gyerekek hogyan fogadják azt.

Komoly témák: születés és halál
A sorozat néhány epizódja a film készítésekor szokatlan módon tárgyalja az élet olyan dolgait, melyekről a gyerekeknek gyakran csak hamis vagy mesebeli képet közvetítettek a tévéműsorok; szinte anatómiai pontossággal mutatja be a születést, egy másik részben pedig a kisvakond autóbalesetet szenved, és majdnem meghal. Azonban mindezt a készítők olyan kedvességgel oldották meg, hogy a negatív hatás helyett az eredeti szándékot, – ami a gyerekek oktatása, megismertetése a világgal – tökéletesen el tudja érni.

Az autós epizód
Ígértem az egyik kedvenc részemet, amikr Kisvakond autót épít. Gyerekkorban ez a mese hatalmas hatással volt rám. Pedig a családban a járművek senkit a világon nem érdekeltek különösebben. Az egyetlen stigma, ami magyarázhatja vonzódásomat, az óvódából való… a jelem ugyanis automobil volt. Lássuk azt az autóépítést:

Na és mi köze van mindehhez a Skodának?
Hát ez a legaranyosabb. Éppen az angol piacon kapható Skoda kiegészítők prospektusait böngésztem, amikor rátaláltam az Octavia kiegészítői között erre:
Alatta a szöveg angolul: “Cuddly mole and storage, Based on the Czech animated character ‘Krtek.” – vagyis: Ölelgethetős vakond és tároló, a cseh animációs karakter, Krtek mintájára. Hát így nő össze, ami összetartozik.

Zdenek Miler 1921-ben született…
… és még ma is él. Ő és Kisvakond eredeti szellemében most vizsgáljuk meg az iménti mondatomat: “Összenő, ami összetartozik.”, csak ezt az edukatív mesét nem a Kisvakond, hanem az Urban Legends meséli el.

“1989-ben Willy Brandt az elsők között állt ki a német újraegyesítés mellett. A schönebergi városháza előtt elmondott, ma is gyakran idézett mondata – “Összenő, ami összetartozik” – szimbólummá vált Németországban. A mondatot azonban hiába is keresnénk a magnószalagokon. Olvassátok el a sztorit az Urbanlegends.hu blogon.

Ha van emléketek a Kisvakonddal, kérlek dobjatok egy sort Facebook csoportunkon. Ha még nem csatlakoztatok hozzá, itt az ideje. Ha csatlakozol: You are happy. We are happy.

 


.

Kapcsolódó bejegyzések:

A bejegyzés kategóriája: OCTAVIA
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.
 

Skoda-blog kommentek:

hozzászólás érkezett