Rock (zene) és Roll (Skoda) 1968-ban

Az “unplugged” koncertek őseként tekintenek a zenetudósok Elvis Presley 1968-as televíziós műsorára, melyet az NBC sugárzott, egyszerűen csak ELVIS címen. A köztudatba azonban Elvis Comeback Special-ként vonult be, utalva rá, hogy Elvis ekkor már több éve nem lépett fel élőben. Helyette filmes karrierjére koncentrált. Ugyanebben az évben dobta piacra a Skoda az 1203-ast, melynek mai napig szűk de lelkes követőtábora van. És aminek modern köpenybe bújtatott visszatérésére valószínűleg még várni kell egy darabig. (A remény nem hal meg.)“I want everyone to know what I can really do.”
… vagyis: “Azt akarom, hogy mindenki tudja, mire vagyok képes valójában.” – mondta Elvis a műsor producerének, mielőtt belevágtak volna az előkészületekbe. Ekkor már évek óta csak filmszerepekben tűnt fel – zömében zenés filmekben – melyekben természetesen sokat énekelt. Szép, de negédes dalokat. A filmek profitot termeltek ugyan, de mondanivalójuk, értékük nem haladta meg egy olcsóbb szerelmesregény szintjét.

Sok negédes filmszerep, brutálisan jó zenészek:
Sokak szerint a hadseregből való hazatérése óta (1960) Elvis már nem volt a régi. A zenei élet ráadásul olyan előadókkal színesedett, mint Jimi Hendrix, a Rolling Stones, Pink Floyd, vagy a Doors. Brutális konkurencia, új szelek.

Az 1968-as felvétel mégis nagy siker lett. Elvist sokan nem értik. Primadonnának tekintik, aki hamar elhízott, és bolondos fellépőruhákban állt színpadra. Valójában egy csodálatos humorú, magát sohasem komolyanvevő, mély érzelmű zenész volt, aki nagyon tudott énekelni.

Az 1968-as fellépésén egy érett férfit látunk:
… talán soha nem tudott több női szívet puszta megjelenésével kifacsarni, mint akkor, a fekete bőrjakóban. Nézzük meg egyik dalát, mely az indulás éveiből való. Annyira, hogy két gitárból, egy basszusgitárból, és Elvis hangjából áll az egész:

A “Baby, what you want me to do” szövege egyszerű, mint az ék. Ettől olyan jó:

We’re goin’ up, we’re goin’ down
We’re goin’ up, down, down up
Any way you wanna let it roll
Yeah, yeah, yeah
You got me doin’ what you want me
Oh baby, what you want me to do?

You got me peepin’, you got me hidin’
You got me peep hide, hide peep
Any way you wanna let it roll
Yeah, yeah, yeah
You got me doin’ what you want me
Baby, what you want me to do?

We’re goin’ up, we’re goin’ down
We’re goin’ up, down, down up
Any way you wanna let it roll
Yeah, yeah, yeah
You got me doin’ what you want me
Oh baby, what you want me to do?

A Comeback Special többi dalát itt tudod megnézni.

Ugyanebben az évben (1968) jelent meg a Skoda 1203-as:
Ahhoz, hogy megértsük az 1203-as korabeli szerepét, érdemes egy röpke pillanatra belehelyezkednünk a korszakba.

“A 60-as évek közepétől a hazai könnyűfuvarozásól kikoptak a háború előtt/alatt itt maradt járművek, de a korai KGST autóipar gyenge próbálkozásai is. A Framók, a Warszawa kombik és “pickupok” ideje lassan lejárt, felváltották őket a “modern” szocialista autóipar remekei. Megjelent az NDK legújabb kisáruszállítója, a Barkas, és egyre tömöttebb sorokban érkezett a még mindig a világháborús Jeep-ek motorjára, és akkori tecnikájára épülő Gaz / Pobjeda / Volga származék Nysa és Žuk szállítmányok.Tehetősebb állami szervek (leginkább a fegyveres erők, megyei tanácsok) a 70-es évek végétől beszerezhettek néhány elegánsabb (de még egy hangyányival gyengébb műszaki tartalommal rendelkező) Latviát, nem mellesleg szintén Volga alapokon. A Barkasok jellemzően a közüzemi vállalatok járműve voltak (Magyar Posta, Vízművek, Gázművek), a Nysa és a Barkas az állami vállalatok anyagbeszerző- és szervízautóiként funkcionáltak. Mindhárom típus platós/ponyvás verzióját megtalálhattuk a Fősped és Tefu közúti árufuvarozó flottájában is.Persze a tervgazdálkodás csak elméletben volt működőképes:
… a közületi vásárlók igényeit nem mindig sikerült kielégíteni. Hol az NDK nem rendelkezett elegendő nyersvassal a Barkasok előállításához, hol a Solidanosč éppen aktuális sztrájkja miatt nem sikerült időben beszerezni az élettanilag szükséges lengyel furgonmennyiséget. A népgazdaságnak persze működnie kell, így került képbe újra és újra hiánypótlóként a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kisáruszállítója.”

Már az ötvenes években felmerült, hogy egy kb. 1 tonna terhelhetőségű kis furgont állítsanak elő, hiszen ez igencsak hiányzott a palettáról, és a “baráti” KGST-országok gyártmányai között is alig volt megfelelő darab. A merev gazdaságirányítási rendszer miatt azonban 12 évvel később, 1968-ban sikerült elindítani a gyártást.

Ez persze magában hordozta az elmaradottságot. Az eltelt évek alatt megjelent a gyár nagy sikertípusa, az 1000MB. Ehhez nem csupán új, modern, könnyűfém motor, de új gyár is született. Maga az alapkonstrukció is gyökeresen eltérő volt az addigiakhoz képest.Természetesen ebből az “új” furgonnak igen kevés jutott. A tervezést előbb kezdték, minthogy az 1000MB alapötlete megfogant volna, így az 50-es években rendelkezésre álló alapokra építkeztek. Motorként az Octavia erőműve került bele, ám tudni kell, hogy ez a motor gyakorlatilag a Skoda Tudor konstrukcióját vitte tovább, jelentős változtatás nélkül.

Ezért persze nagy meglepetést nem tartalmaz az autó.
…h osszanti orrmotoros, OHV (lökőrudas, oldalt vezérelt, felül szelepelt) öntöttvas motor, hátsókerékhajtással. Egyszerű létravázra rögzített dobozkasztni, semmi innováció. A kormányoszlop többszörös csuklón keresztül fordul vissza a kormányműhöz, növelve az irányítás pontatlanságát. A sebességváltó karja szintén rudazattal kapcsolódik. A hátsó futómű merev hidas, az első futómű egy közös bölcsőre fektetett keresztlengőkaros megoldás.Lomha motor, óriási lengő tömeg a futóműben
… magas súlypont, nehezen és pontatlanul kapcsolható váltó, borzalmas irányíthatóság. Ez persze egy munkagépnél, ahogyan az 50-es évek derekán tekintettek a teherautókra, nem egy szempont, de az autó elkészültekor, a 60-as évek végén már túlhaladottnak tűnt az a szemlélet, ahogyan a Škoda 1203-at előállították.”

A gyártásról:
Az 1203 első szériáját a Vrchlabí-i telepen szerelték össze, 1968-ban. 1973-tól a gyártás egy része átkerült Nagyszombatra (Trnava ). Zárt furgon, mikrobusz, platós, dupla üléssoros furgon is készült, valamint számtalan speciális területre épített verzió.

Ahogy a gyártás felfutott, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság útjain egyre gyakoribb vendég lett az új típus. Számtalan darab futott a mentőknél, de állományban tartott jónéhányat a tűzoltóság és a rendőrség is.

1974-ben egyszerűsítettek az 1203 megjelenésén. Kevesebb csilli-villi krómozás, és szögletesebb (=rondább) lökhárítókat kapott, a kiálló kilincseket süllyesztett, “lemez-leffentyűkre” cserélték. A karakteres, formai játékokat felvonultató elemeket eltüntették, érthetetlen, miképp maradhatott meg az 1000MB egyik legszebb része, a hátsó lámpa búrája, amely mellesleg a gyártást végigkísérte.

(via Skoda Történelem)

Csehszlovák testvéreinket hívjuk segítségül, és megnézzük mozgókép formájában is:

Hát ez volt a Rock zene fronton, és a Roll Skoda fronton 1968-ban. Ha nem szeretnél lemaradni a következő zene-Skoda párhuzamról, csekkolj be hozzánk a Skoda Blog Facebook oldalán.

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.
 

Skoda-blog kommentek:

hozzászólás érkezett