(Majdnem) null kilométeres Skoda Favorit eladó…

Mindazok, akik csodálattal fogadták a legutóbbi bejegyzésben szereplő makulátlan állapotban lévő, első tulajos Skoda Favorit-ot (itthon Forman), készüljenek egy annál mégnagyobb meglepetésre. Ezalkalommal az álluk is földre fog esni, mert megtaláltuk Európa, (ha nem a világ) talán egyetlen, majdnem nullkilométeres Skoda Favoritjat. Ráadásul nem is kell érte olyan messzire menni, mint az imént említett angol rokonért. Ki szeretne 20 évet utazni az időben? Micsoda karácsonyi meglepetés lenne belőle? Ez a Skoda egyike az első VW éra-beli autóknak. 1992-ben gördült le a gyártósorról, majdnem pont 20 éve. Mi volt 20 éve? Hát például megalakult a Porsche Hungaria (1991-ben), illetve megindult a Skoda feltámasztása a VW befektetése nyomán (szintén 1991).

Benny Hill és Marlene Dietrich volt az év két nagy vesztesége. János Pál Pápa erős fáziskéséssel, de bocsánatot kért az egyház nevében Galileo Galilei inkvizíciójáért. Károly és Diana hivatalosan is szakított egymással, miközbe az óceán másik partján Bill Clintont amerikai elnökké választották. Volt még egy  egy olimpia Barcelonában, amin Freddie Mercury is énekelt. Zenei területen pedig 13 szám verekedte fel magát a US No. ONE-ba. Jacko, Elton John, Right said Fred, Kris Korss, Kéri Mária, és társai. Ők:

Mindent a nullkilométeres Favoritról
Nem egészen nulla az a nulla, hanem 80, de ennek csak örülhet a jövendőbeli tulajdonos. Azt bizonyítja, hogy értő kezekben pihent az autó, megkapta a kellő tologatást, és az évenkénti egészségügyi sétákat.
Ezen kívűl nem túl bőbeszédű a hirdetés… jelzi, hogy ez egy 1289cc-s motorral szerelt, piros, Euro1-es modell, melyet soha korábban forgalomba még nem helyeztek. Hogy miként és hogyan? Erről semmit sem közöl a hirdető. Hova kell menni az autóért?
Németország majdnem mértani közepébe, Kassel-be, ami Budapesttől éppen 1018 km távolságban található. Kedvünk lenne kocsiba ülni, és kimenni felgöngyölíteni ezt a történetet.  Na és mennyibe kerül?
Hát persze, hogy ez izgat benneteket a leginkább, igaz? Az ára 4999 Euro. Mivel az EU ezekben a percekben is szerencsétlenkedik a válság megoldásával, ez reggel óta megint csak több forintot igényel a beváltásnál, nem kevesebbet. Jelen árfolyamon: 1.511.401 Ft-ot. Az eredeti hirdetés még látható, itt.

Elfogadnátok? Fut a szavazás facebookon, kíváncsi vagyok, van-e köztetek olyan, aki ha megnyerné mondjuk karácsonyra, örülne-e neki?

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Ha tetszett ez a bejegyzés, csatlakozz a Skoda Blog Facebook csoportjához.

Kapcsolódó bejegyzések:

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.
 

Skoda-blog kommentek:

hozzászólás érkezett