Babilon modernkori megfelelője, Dubai az Egyesült Arab Emirátusok hét tagállamának egyike. Arcátlanul tör az égbe, a tengerbe, a tenger alá, és hamarosan a sivatag alá is. Ha őrültség, Dubaiban megtalálod. De van-e nyoma ezen a sivatagi földrészen a mértékletességnek? Hogy megtudjuk, elég megnéznünk a sugárutakon futkározó autókat, azok közt is a Skodák számát. Egyáltalán; akad-e Skoda kereskedés Dubaiban?
Azt gyanítom, hogy ha most földrajzóra lenne, és Dubai fekvését jelöletlen glóbuszon kellene meghatároznunk, bajban volnánk. Szóval kezdjük egy kis földrajzzal. Itt van Dubai:
Mit tudunk dubairól?
Én mondom néktek; semmit. De ezzel joggal szállnátok vitába, hiszen jónéhány fogalom van, amit Dubainak sikerült elfoglalnia a világi ember agyában. Elfoglalni egy fogalmat az emberi agyban pedig nagy dolog.
A Burj al Arab vitorla formája Dubai egyik ikonjává vált, ez a világ egyetlen 7 csillagos szállodája:
Mik ezek a fogalmak?
Sorolom: sípálya a sivatagban, Burj al Arab (a vitorla formájú szálloda), Burj Khalifa másik nevén Burj Dubai (828 méterével ez a világ legmagasabb felhőkarcolója), Ferrari vidámpark, a The World (a Földet formázó mesterséges szigetcsoport), és a Palm Jumeira (ugyanez pálmafa mintában). Utóbbi kettő egyaránt megfigyelhető az űrből, és a mellékelt google térképről). Ezek csak azok, amik erölködés nélkül jutottak eszembe, és amikről minden bizonnyal hallottatok már ti is.
Fedett sípálya a sivatagi hőség kellős közepén. Csak Dubaiban:
A világ jelenleg legmagasabb felhőkarcolója, a Burj Khalifa 828 méter magas:
Miért nem tudunk semmit Dubairól?
Mert a fogalmak, és a számok csak fogalmak és számok. A fotók, és a híradások alig adnak vissza valamit a hely valódi grandiozitásából, amit legjobban csak személyesen lehet megismerni. Ennek hiányában ami a legközelebb visz az igazsághoz, nem más, mint Piers Morgan 2009-ben forgatott Dubai filmje. Piers híres angol újságíró, TV-s személyiség. Műsora a világ ismertebb helyeit, városait mutatja be, egyedi aspektusból.
A Palm Jumeira. Minden szigetrész mesterséges munka eredménye:
Piers Morgan On… Dubai:
Érdemes rászánni az időt. Ha nincsen, az első 15 perc megtekintése is elég. Kiderül belőle, miért mondom, hogy nem tudunk semmit Dubairól. Rögtön az elején van egy interjú például egy befektető párossal, akik nemrég 50.000.000 dollárt fiezettek a The World szigetcsoportjának nagy-britanniai darabjáért. Mielőtt megszólalna a bennetek élő Anti bácsi (Maaaaaargit?! Nooooormális?), inkább nyomjatok egy playt, és élvezzétek a műsort:
Húsz év:
Miközben Magyarországon a közbeszéd gyakori fogalmává kezd válni az “elvesztegetett évtized”, amely vár ránk, érdemes megjegyezni, hogy Dubai 1991-ben (alig húsz éve), még nem volt sokkal több egy sivatagi kisvárosnál. Igaz, lakossága is alig egyötöde a miénknek, miközben olajvagyonuk messze ráver a miénkre. Ugyebár.
A “lakóközösségről”:
Megér egy misét Dubai lakossága is. 2009-es adatok szerint 1.770.000 lakossal rendelkezik, aminél még érdekesebb a nemek megoszlása. 1.370.000 férfira 401.000 nő jut. Nagy lehet a verseny.
A teljes lakosság 85%-a bevándolró, vagy vendégmunkás, pusztán 15%-uk számít “őslakosnak”. Dubai mérete egyébként 1,287 km². (Magyarország közel 80-szor nagyobb…93,030 km2).
Az Atlantis Hotel. Nem egy szerencsés névválasztás, de egyszer még lehet, hogy találó lesz. Homokra építkezni ugye…:
Nem számítógépes grafika, hanem a valóság. A Ferrari World vidámparkjának tetejét borítja a világ legnagyobb egybefüggő tetőszerkezete:
Nade akkor… van-e Skoda kereskedés Dubaiban?
A válasz: Ali és Fiai (Ali & Sons). Az cég elnökének őexelenciája, Ali Bin Khalfan Al Mutawa Al Dhaheri vezette cégcsoport amolyan helyi Porsche Hungária. Enyhén nagyobb “tűzerővel”.
Erre abból tippelünk, hogy a 79-ben útnak induló cég akkoriban a gáz és olajipar számára biztosított minőségi szolgáltatásokat. Hogy ezek pontosan mik voltak, abba most ne menjünk bele; annyi bizonyos, hogy a cég autóforgalmazói lába ma az Audi, a Porsche, a Volkswagen és a Skoda márkák kizárólagos képviselói tobb Emirátusok beli államban. A Skodákat 2010 óta forgalmazzák. Van tehát remény: a józanságot és a mértékletességet képviseli még egy Cseh márka a sivatagban.






Skoda-blog kommentek: