Ismét kapható itthon LPG-s Octavia, hazai márkanevén: Dual. Ha már visszahozta a Skoda a kínálatába, frissített egyet a technológián; az újításokat tapasztalt és tapasztalatlan autógázosok egyaránt értékelni fogjak. Mik ezek?
ÚJÍTÁSOK A 2012-es SKODA OCTAVIAN DUAL-ON:
Ehhez elsőként egy kis múltidézés. A Dual néhány évvel ezelőtti megjelenésekor itthon ritkaságszámba ment, hogy egy márka gyári, nullkilóméteres autógáz-rendszerrel szerelt autót kínál vevőinek. A “gyári” szó talán kis túlzás, valójában a rendszer beszerelése utólag, itthoni Skoda márkakereskedésekben történt meg, de ez lényegében ugyanaz… gyári garanciát kapott rá a vevő. Anno megtekintettünk egy ilyen átszerelést (Autógáz beszerelés step by step), sőt, fél éven keresztül jártunk is szerkesztőségileg egy ilyen Octaviaval (Első élmények az autógázos Skodával).
Az átalakításról akkor egy, a műszerfalra szerelt kis kapcsoló, és a benne világító LPG töltöttségjelző led-sor árulkodott. A hátsó lökhárítókról ismert kis fekete dugó (amin keresztül az LPG-t lehet tankolni – az utólagos beépítések egyik tipikus jele) már ezen a korábbi Octavian sem jelent meg, helyette diszkréten beépítésre került az autó hagyományos üzemanyagtöltő ajtaja mögé. Lehetett szeretni ezt a megoldást, mert legyünk őszinték: senki sem fúratja ki jószívvel az autóját, hogy egy ronda nagy fekete anyajeggyel bélyegezhesse meg autójának vonalvezetését.
Na az új Dual azt a kevés zavaró tényezőt is megszüntette, amit az útolagos kapcsológomb jelentett. Ez a modell ugyanis már tényleg GYÁRI… vagyis LPG-sítve gördül le a gyártósorról. Ez azt jelenti, hogy a középkonzolra került át az LPG és benzines üzzemmód közt váltó kapcsológomb (lásd alább: GAS gomb). A tartály töltöttségét jelző műszer pedig beköltözött a fordulatszámmérő alá. A két üzemagyaszintjelző így furcsán fest egymás mellett, de ez a furcsaság szerethető.
MIRE KELL FIGYELNI LPG-S AUTÓZÁSKOR?
Talán emlékeztek még néhányan: fél éven keresztül csak erről írtunk az autógázos blogunkon. Ennyi idő alatt rendesen kitapasztaltuk a rendszert, ezért nyugodtan merem mondani: lényegében egyetlen dologra.
Ha beülsz egy LPG-s autóba, hamar rájössz majd, hogy egy szuperjó pontszerző játékot kaptál a feneked alá. Minden egyes utad verseny lesz önmagaddal: tudsz-e spórolni a következő 100km-en egy tized decinyi üzemanyagot a legutóbb mért fogyasztáshoz képest. A játék hevében kerülöd majd a benzines üzemmód használatát, mint tüzes vasat a tehén feneke. Ezt jól is teszed, de egy dologra azért figyelj oda.
A benzinben megtalálható “bio” komponensek (jellemzően etanol, de nemcsak az) arányát EU direktíva alapján emelni kellett. Ha a benzin hosszabb ideig “áll” a tartályban, ezek a komponensek kiválhatnak belőle, és az üzemanyag ellátó rendszerben kárt okozhatnak. (Hosszabb idő alatt 4+ hónapot érts). Azt is mondhatnánk: agresszívebb lett az üzemanyag, mint volt. Az autógáz rendszer gyártója ezért azt javasolja, hogy időnként autózzuk ki a benzint is a kocsiból. Ne fordulhasson elő, hogy hónapokig ugyanaz az üzemanyag marad a tartályban. Az autók kezelési útmutatója egyébként külön kitér erre a kérdésre.
MILYEN AUTÓGÁZZAL KÖZLEKEDNI?
Erősen elfogult vagyok, mert a hat hónapos liezonom az LPG-s Dual Octaviaval nagy szerelem lett, kezdeti fenntartásaim ellenére. Ma már a pszichológiáját is érteni vélem. Az ember természeténél fogva hasonlítgatja magát a környezetében található emberekhez. (Részben ezért vezet boldogtalansághoz a Facebook, amin folyamatosan szembesülünk ismerőseink (inkább vélt, mint valós) kiválóságával. X remek tortát süt, Y jól fizető állást kap, Z éppen síel valami síparadicsomban. Mi meg? Szóval értitek, ugye?
Namost… abban a pillanatban, hogy az ember LPG-vel kezd el közlekedni, egyszer csak 220 Ft-ért tankolja az üzemanyagot. A tudat, hogy a többségben lévő “pórnép” 400 Ft-ért teszi ugyanezt, azonnal a különlegesség érzésével ajándékozza meg az embert. Ha úgy tetszik: fél méterrel a föld felett autózik, okosabbnak, furfangosabbnak érzi magát, aki LPG-vel közlekedik.
De a pszichológia mellett rákattantam a játékra is… tényleg mondom; minden egyes út izgalmas volt; tudom-e csökkenteni egy kicsivel korábbi fogyasztási rekordjaimat.
Az új Octavia Dualt (külföldön Octavia LPG-t) – de úgy általában az autógázra való váltást is - csak ajánlani tudom. Bízom benne, hogy ez az új Skoda gyakori látvány lesz a taxik között, és hogy köztetek is akad legalább 2-3 potenciális vevő. (LPG kérdésben nagy evangelista vagyok, ha ez nem derült volna ki a fentiekből.).
AJÁNLOTT LINKEK:
Minden, amit valaha tudni akartál az autógázról: autogaz.stipistop.com
Örök slágerkérdés kezdő autógázosoktól: Robban-e a tartály: Tűz / Ütközés
Hivatalos hazai Octavia LPG oldal árakkal: www.skoda.hu
Tesztvezetés: jelentkezz be egy körre
VAN FÉL ÓRÁD EGY PUZZLE-RE?
A végére egy ügyességi játék, melynek főszereplője a különleges, két üzemanyagszintmérős fotó lesz. Egy kis puzzle! Verjétek meg a szintidőnket: 33:15-öt. A játékhoz klikk a képre:
Tetszett ez a bejegyzés? Csatlakozz a Skoda Blog Facebook oldalához… így nem maradsz le semmiről:






Skoda-blog kommentek: