A Citigo-ról lassan mindent tudunk. A kétajtósat már jól ismerjük, hamarosan jön az ötajtós is, 2014-ben pedig az elektromos verzió. Amiről viszont nem szól a fáma (Fama a hír ókori római istennője volt), az a versenyverzió. Nem véletlenül. A Skoda-logika szerint korai lenne még erről beszélni. Ahogy az örökérvényű üzleti tanács is tartja: “Előbb a biciklit, aztán a motort kell eladni.” De aki ismeri a virtuáltunerek világát, tudja, hogy nem kell várni a gyárra, kezükbe veszik a dolgot ők maguk. Máris van kettő terv a Citigo kihegyezésére, legalábbis ami a külcsínyt Illeti.
A két terv közül a szolidabb néz ki jobban, és ebbe még egy csepp humor is jutott. Nézzétek csak a két versenyző nevét:
A másik elgondolás WRC szerepet szán a kis Citigonak, ehhez a Fabia S2000-es formavilágát veszi kölcsön, ami – ha egyetértetek – kicsit idétlenül áll neki:

Hogy lesz-e a Citigonak verseny-pedigréje, vagy sem, majd az idő eldönti. Egy biztos: a városi kisautók (konkrétan és különösen a Citigo) formája üvöltve könyörgi a becsövezést, és a fickóssá tételt. Ha a Skodától valamilyen okból nem is kapná meg, lesz elég amatőr versenyvérű, aki eleget tesz majd a “kérésnek”.
Képek forrása: auto-design.cz és RallyLife.cz





Skoda-blog kommentek: