BRÉKING – RAPID A NÜRBURGRINGEN

Az új Rapid szedánról eddig csak a MissionL koncepció és egy hátulnézeti kémfotó alapján tudtunk képet alkotni. A napokban egy fotósorozat készült róla Németországban, a Nürburgring Nordschleife versenypályán, ahol elölről-hátulról megmutatta magát az új Rapid.
Mit jelent ez nekünk? Azt, hogy a Škodánál komolyan veszik a Rapid kupé örökségét, és ügyelnek rá, hogy az új Rapid karakterben, vezethetőségben méltó utódja legyen a réginek.

Ugyanis a Nordschleife a világ egyik legkeményebb versenypályája. 23 kilométer hosszan kanyarog az Eifel-hegység lejtőin, a nettó szintkülönbség 300 méter, ami alaposan próbára teszi a pilótát és az autót is. Zöld pokolnak is szokták nevezni, mert a 73 kanyarban majdnem ugyanennyien, 72-en vesztették életüket az 1927-es átadás óta. A pályán sokáig Forma-1-es nagydíjakat rendeztek, aminek Piers Courage halálos balesete vetett végett 1970-ben. Manapság inkább a 24 órás autóversenyekről  és a nyíltnapokról híres a ‘Ring. A Škoda mérnökei talán nem is lehetnének jobb helyen, ha a Rapid fékjét, futóművét, erejét akarják kipróbálni.
Szerencsére a tesztekhez csak kevés álcázást tettek fel a lámpákra és a lökhárítókra, plusz egy-egy fekete vonalat a hátsó ajtóra, hogy jobban hasonlítson az indiai Rapidra. Szép próbálkozás, de minket nem ráznak át, már tudjuk, hogy a Mission L tanulmányra fog ütni. Lássuk a többi képet!


Végül pedig térjünk még egy kicsit vissza a Nürburgringre. Az alábbi videóban egy magyar 105S tesz látogatást a ‘Ringen. Nem hazudtolják meg magukat a srácok, káromkodnak rendesen, ahogy csak külföldön szokott a magyar, de hát a friss élmények ugye…:

Képek: eurocarblog.com

Videó: Speedhunters

This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink.
 

Skoda-blog kommentek:

hozzászólás érkezett