Ha autókról van szó, kevés megosztóbb szín van a barnánál. Na jó, talán a rózsaszín. Rózsaszín autót most nem tudunk nektek prezentálni, de néhány barnát igen.
A Stipistop-csapat a barna autók rajongói közé tartozik. Nem csak légből kapott rajongás, hanem valódi elkötelezettség: a saját, szépemlékű Piaggio Ape furgonunkat is barnára festettük:
Valamikor a ’80-as évek közepén a barna szín az utca emberének asszociációiban oldhatatlanul összekapcsolódott egy autómárkával: naná, hogy a Škodával. Ugye emlékeztek még erre?
A barna Škoda 105-nek valamiért sosem volt olyan szexepilje mint egy barna Apénak, vagy akármelyik típusnak, amiket ezen a barna autós blogon találtunk. Persze az idő megszépíti a barna 105-öt is: mi ismerünk egy nagyon is kívánatos, OT-rendszámos példányt, de az egy másik történet.
Miért hozakodtunk elő a barna autókkal? Fut a Škodánál egy akció - Fogy az idő, fogy a készlet! Úgy döntöttek, hogy kisöprik raktárkészleteket. (Talán mert érkezik az első Rapid szállítmány, aminek helyet kell csinálni a kereskedésekben?) Lényeg, hogy a raktáron lévő autókra kisebb-nagyobb kedvezmény jár. Miközben az akciós modellek listáját böngésztük, éppen két barna autón akadt meg a szemünk.
Az egyik ez a Mato-barna metál színű Yeti, 1.4 TSI 122 lóerős motorral, hatfokozatú kézi váltóval. A Fresh felszereltséghez jár a 17″-es felnigarnitúra, sötétített üvegek és a lökhárítók díszbetétei. A lényeges alapfelszereltség a légkondicionáló, légzsákok, menetstabilizáló, elektromos ablakok, mp-3 hi-fi, tolatóradar (a teljesség igénye nélkül). Extraként került bele tempomat, bluetooth-os mobiltelefon-kapcsolat és vezérlőgombok a kormányra. A kedvezmény 563 ezer forint, így 5,04 milliót kell fizetni érte abban a kereskedésben, ahova a vevő kérésére kiszállítják.
Ez az 1.2 TSi Fabia 86 lóerős, Ambition felszereltségű, és Cappuccino-bézs metál a fényezése. A kisautóktól elvárható extrák benne vannak: négy légzsák, légkondicionáló, távirányítós központi zár, mp-3-as cd-lejátszó, első elektromos ablakok. Az Ambition felszereltségi szinthez a Fabia egyik leghasznosabb felszerelése, a kanyarfényszóróként működő ködlámpa is jár. Egy kis plusz komfortot, és egy praktikus tárolórekeszt ad az első könyöklő. Az készlet-akció keretében 668 ezer forint a kedvezmény, így a lett a Fabia ára 3,26 millió.
Az akcióban résztvevő modellekre ezen a honlapon tudtok keresni, típus szerint lehet listázni a találatokat. Nyugi, nem csak barna autók vannak ám készleten!
Fotó: Orosz Péter, Skoda Auto





Skoda-blog kommentek: