Szeptember 27-én kezdődött az esemény, amit egész Európa autós közössége minden ősszel vár: a Mondial de l’Automobile à Paris, azaz a Párizsi Autókiállítás.
A szalonon a szaksajtó leginkább a Skoda jövőjéről faggatta az illetékeseket. A gyárak képviselői szeretnek sejtelmesen fogalmazni a jövőről, ez a Skodánál sincs másképp. Annyit azért leszűrhetünk a nyilatkozatokból, hogy az új Octaviát fél év múlva, a Genfi Autószalonon fogják bemutatni, és készülőben van a Rapid sportosabb, ferdehátú változata is.
A Skoda természetesen a Rapidot helyezte reflektorfénybe: a legelső napon – amikor az újságírók mehetnek be, a látogatók még nem – csak Rapidokat, szám szerint 8-at állítottak be a standra. A forgalmazás pedig novemberben kezdődik, szóval nemsokára alaposabban is megismerkedhetünk vele. Persze már jóval Párizs előtt, a nyár folyamán már majdnem mindent megtudtunk róla. Ezért a Rapid egy kicsit légüres térben maradt: újdonság is volt, meg nem is.
Talán ezért történt, hogy a fényképezőgépek leginkább a Skoda hoszteszei felé fordultak. Nem csoda, hiszen feltűnően csinos lányokat válogattak – a feltűnőt pedig a szalon lányai közül feltűnőre értjük.
Joggal vethetjük fel, hogy hol vannak a hosztok? Nos, a nemi kiegyensúlyozottság jegyében azért néhány férfi is jutott a Rapid mellé.














Skoda-blog kommentek: