A Monte Carlo Rallye-n új gyári versenyzővel, Esapekka Lappival állt rajthoz a Škoda Motorsport. Az év legfifikásabb versenye hétvégén véget ér, lássuk hát, eddig hogyan szerepeltek a Škoda versenyautók a Francia-Alpokban.
Bár a Škoda Motorsport csak az 1999-es Monte Carlo Rallye-n mutatkozott be a legrangosabb kategóriában (WRC), a Škoda és a világ legrégebbi versenyének kapcsolata jóval messzebbre nyúlik vissza ennél. A cseh márka első komolyabb sikere 1962-re datálható.

A 31. Monte Carlo Rallye-n Esko Keinänen hatalmas bravúrral megnyerte a 1,3 literes kategóriát és összetettben is a szenzációs, hatodik helyen végzett.
Szintén ’62-es fotó, Miroslav Fousek teszi három kerékre az Octavia TS (Touring Sport) versenyautót a kikötői sétány végén (helló Formula 1-es pálya:).
Hirtelen átugrottunk 1977-be, amikor a Škoda továbbra is az 1,3 literes kategóriát ostromolja. A Gr.2-es 130RS-nek nagyon feküdtek a szűk szerpentinek, így a “nagyoknak” is oda-oda szúrtak.
Václav Blahna úsztatja kifelé egy visszafordítóból a 110R alapjaira épített 130RS-t. Az abszolút 12. helyezés azért is döbbenetes, mert ebben az időben az élmezőny autóiban már bőven 250 lóerős motorok dolgoztak.
1987: egy évvel a B-csoport betiltása után a 130LS-t az A csoportba sorolták. A képen John Haugland száguld az abszolút 18. hely felé.
Még mindig 1,3-as, de már orrmotoros és elsőkerékhajtású a márka versenyautója – a Favorit 136. 1991 és 1994 között Pavel Sibera volt a típus királya, legjobb “montés” eredménye az összetett 18. hely és természetesen a kategóriagyőzelem.
A Felicia Kit Carral megérkeztek az első nagyobb motorok, de az 1,5 és később az 1,6 literes erőforrások mellett is megtartották a hagyományos 1,3-ast. A Felicia KC1600-as legjobb monte-carlói eredménye a ’97-es abszolút 11. hely, amely Emil Triner nevéhez fűződik.
Az Octavia WRC 1999-ben itt debütált, nagy port azonban nem kavart, mivel mindkét autó kiesett. Armin Schwarz motorhiba miatt adta fel a futamot, Pavel Sibera autójában pedig a kuplung szállt el.
2000-ben, a hetedik helyre volt jó Armin Schwarz és az Octavia WRC…
…majd egy évvel később az Octavia Evo2-vel további három helyet javított, de a dobogóra nem sikerült felállnia.
2002-ben Toni Gardemeister és Kenneth Eriksson terelgették a hatalmas Octaviákat, Gardemeister volt az eredményesebb, de neki is csak a tizedik hely jutott. Ebben az évben Roman Kresta szerezte a legemlékezetesebb pillanatokat a WRC történetének talán legszerencsésebb esésével.
2003-ban Didier Auriol volt a csehek legjobb pilótája, ő kilencedik pozícióért járó pontokat vihette haza az évadnyitó versenyről.
2005 volt az első év, amelyben teljes szezont futottak a Fabia WRC-k. Bár az autó jó volt, az eredmények nem ezt mutatták. A Škoda szerencsétlen módon, kiöregedett pilótáktól várta a megváltást, de nem jártak különösebb sikerrel. A monte-carlói versenyre viszont leszerződtették a francia aszfaltmenőt, Alex Bengué-t, aki több szakaszgyőzelmet is szerzett, majd az abszolút 9. helyen ért célba. A képen látható Armin Schwarz sajnos kiesett.
2006-ban már csak a “félgyári” Red Bull Škoda és privát csapatok indítottak Fabia WRC-ket. A képen a Red Bulltól később nagy veszekedések után távozó Gilles Panizzi hajt a tizedik hely felé.
Bár a Red Bull Škoda volt a leggazdagabb és a legjobban felszerelt Fabiás csapat, a privát alakulatban induló Jan Kopecký (ismerős a név, ugye?) és Francois Duval rendszeresen borsot törtek az orruk alá, mint például 2007-ben, amikor Kopecký a nyolcadik lett.
Új versenysorozat, új autó, csak a kihívás maradt a régi! A Škoda Motorsport néhány év alatt az IRC legjobbjává nőtte ki magát a Fabia S2000-rel. 2009-ben Kopecký éppen csak lecsúszott a monte-carlói dobogóról, egy évvel később Hänninen a második lett, de a harmadik, ötödik, hatodik és kilencedik pozícióban is Fabiák végeztek.
2011-ben hét páros is a Fabia S2000 mellett tette le a voksát, ezúttal a belga menő, Freddy Loix bizonyult a legjobbnak.
Tavaly ismét szerepelt a világbajnokság naptárában a Monte Carlo Rallye, ahol az idén debütáló Volkswagen Motorsport színeiben Ogier hajtott egy S2000-es Fabiát. Nagyon jól ment, de sajnos egy hatalmas bukással fejezte be a versenyt.
Idén 18 szakaszon folyik a versengés, 482 kilométer a gyorsaságik teljes hossza, az etapok pedig 1352 kilométert tesznek ki. Az Esapekka Lappi/Janne Ferm páros az első szakaszt kategóriájukban legjobbként fejezték be, ám közben egy követ is eltaláltak. Ez a hiba a második gyorsaságin visszaütött, így kénytelenek voltak feladni a küzdelmet:(
Na, de majd jövőre!:)






Skoda-blog kommentek: